Magunkról is kellene már írni...Part one

      valamit, de nagyon nehezen megy ebben a rohanó világban...vagy mi rohanunk át ezen a világon - így is lehetne fogalmazni. Megpróbálok visszaemlékezni az elmúlt hónap eseményeire, s legalább néhányat (amelyek eszembe jutnak) itt megosztani, esetleg kifogásként felhozni hiányzásaimért a blogtérről...Tehát:

      Valamikor augusztus végén Kárpátalján voltunk Nagy Kasza Dánielék gyülekezetében. Bemerítési ünnepély és hálaadó nap volt Zápsonyban, nagyon áldott alkalom. Szeretem azt a gyülekezetet, azt hiszem azt élvezem benne nagyon, hogy szabadok a mi ősi, belénk rögződött baptista hagyományainktól, sőt- most alapítják a baptista szokásokat a gyülekezetükben...s nagyon jó szokásaik lesznek. Például az, hogy megtapsolnak valamit vagy valakit, ami (aki) nagyon tetszik. Meg az, hogy közvetlenek egymáshoz, s körülfögják az új tagokat imádkozva értük. Meg ilyenek...Aznap délben elszaladtunk a munkácsi várhoz is, a hasznosat a kellemessel ötvözve. Itt , a fészbukon vannak képek az ottani eseményekről, az egész nagybányai csapatról.

     Ugyancsak augusztusban a lelkipásztorunk elköltözött Szatmárra, egészségi okok miatt (is), igy a gyülekezetünk pásztor nélkül maradt. Csoda volt az, hogy egy hét leforgása alatt 3 lelkipásztor látogatta meg(teljesen véletlenűl???)a gyülekezeti alkalmakat, vigasztalva az emiatt elcsüggedt szíveket. Aztán meglepő egyetértésben megtartottuk a lelkipásztor hívással járó gyűlést, s el is küldtük a levelet, pár nap múlva pedig  találkoztunk is azzal, akit meg akarunk hívni... Hát, bármi is lenne a válasza, nagyon hálás vagyok azért mert megismertem egy nem standard lelkipásztort. Egy igazit. Egy lelkipásztort. Kb. 2 órát beszélgettünk és mintha nem szerettük volna, hogy vége legyen. Végre valaki a szívünkhöz beszélt, nem (csak) az agyunkhoz. S most várunk, közben telnek a napjaink, reményeink szerint hasznosan.

     Szeptember közepén, a város magyarsága elfoglalja a régi főteret, játékok, koncertek, kulturális események, közösségépítő rendezvények élvezői lehetnek a magyarok. Ez alkalommal két szolgálatunk volt: az első vasárnap délben, egy egész órát kaptunk hogy a gyülekezet fúvószenekarával a téren muzsikáljunk. Gyors ebéd, aztán jött a második, ami a Mike József koncert volt, ahol a kiskórus tagjaival a Hozsánna kórus szerepét játszottuk, vagyis Józsefet kísér(tet)tük ott ahol szükség volt ránk. Még a tavasszal felmerült a koncert ajánlata és lehetősége, s mivel Józsefnek régi álma vált valóra ezzel a nyitott kapuval, igy hamar eldőlt a helyzet. Előzőleg elküldte a kottákat s mi tanulgattuk azokat , de kellett 2 komoly éjbe nyúló énekpróba is, hogy ne a mi akaratunk, hanem az ő elképzelése érvényesüljön. Annak ellenére, hogy csupán 2 komolyabb énekóránk volt, mondhatom hogy nem hoztunk rá szégyent(értsd akire akarod)s hisszük, hogy a hullott igemag gyümölcsözni fog.

(to be continued...tomorrow)

Amiről a következő generációnak fogalma sem lesz...

- feladni egy levelet postán, levelezőlapot kapni
- kézzel írni egy házi dolgozatot

- ceruzával pörgetni a magnószalagot...tovább ?
- nem tudni, hogy ki hívott telefonon
- nem tudni, hogy mit csinálnak és gondolnak éppen a barátaid
- fölkelni a fotelból és csatornát váltani
- hallgatni, ahogy egy modem betárcsáz
- föllapozni egy lexikont
- papír alapú térképet használni útvonaltervezéshez
- megjegyezni a barátaid telefonszámát
- kölcsönzőből kivenni egy filmet (és fizetni, ha nem tekerted vissza)
- befűzni egy filmet egy fényképezőgépbe
- hosszú úton az ablakon kifele bámulni nem egy képernyőre
- a könyvtárból könyvet kivenni, katalógust használni
- szódapatront tekerni a szifonba
- légkondicionáló nélkül élni
- ki az a TV Maci
- Wartburgot, Trabit vezetni
- kézzel fogható fényképeket nézegetni
- kaputelefonon felcsengetni a barátaidért
- fűben fekve tücsökzenét hallgatni
- TURBO rágós papírt gyűjteni
- ruha zsebkendő
- floppyra menteni számítógépről
- szalagos magnóval felvenni az ovis öcséd anyáknapi köszöntőjét
- igazi kulacsot tölteni málnaszörppel az osztálykirándulásra
- felhozni a pincéből a fát és tüzet rakni a cserépkályhába gyújtóssal és összecsavart újságpapírral
- narancshéjat szárítani a kályha tetején az illata miatt!

Mivel egészítenéd ki?

Szeretem a városomat

         Nagybányán születtem, azóta itt lakom. Nagyon szeretem ezt a várost, a környékét, a hegyeit, az embereket, a gyülekezetet, mindent ami Nagybányához fűződik. Rengeteget fejlődött a város az utóbbi évek alatt, de sajnos van egy dolog, amit nem szeretek, vagyis nem értem igazán. Továbbra is folyik az a régebbi kezdeményezés ami a zöld övezetek kiírtását foglalja magában, azzal érvelvén hogy nincs elég parkolóhely, és szükek az utcák. Ez igaz lehet, de erre nem az a legjobb megoldás(szerintem) hogy minden útmenti zöld sávot betonná tesszük s parkolót csinálunk belőle. Mint autóvezető, teljesen megértem a polgármester ötletét, sok jó dolgot csinált annak érdekében, hogy a forgalom a városban ne fulladjon meg attól a rengeteg autótól ami a forradalom után megjelent. De többet járok gyalog, mint autóval s többet vagyok apa mint autóvezető...Úgy érzem, arra törekszünk hogy a városunk megfelelő legyen az autóknak és kevésbé az embereknek...
         Igen, kritizálom a zöld övezetek mészárlását...Szinte minden létező zöld helyet felszámoltunk...a város közepén 9 benzinkút kapott helyet, képzeld el éppen zöld területen. Igaz, hogy egyik-másik elhagyatott volt, éppen parlagon, de kevés pénzzel parkot vagy játszóteret lehetett volna csinálni. Jaaaa, a park az nem pénzforrás, ezek pedig adót és jutalékot fizetnek.....Aztán egy másik park helyére, ahol régen egy virágóra működött, jó néhány éve egy gyors étkezde terjeszti a sült olaj illatát. Emlékszem, hogy annakidején a város építész főnöke felhozta a hely alkalmatlanságát és ellenált a tervnek, de senki sem hallgatott rá , igy a polgármester s helyi tanácsosok gyorsan megszavazták a park halálát.
           A jelenlegi polgármester nem tudja (talán nem is akarja) megállitani a már megkezdet beruházásokat, a licitálások már oda vannak adva, a sugárútakat sorra törik s óriási pénzeket költenek arra, hogy a járdákat szükítsék, az úttestet szélesítsék, a parkolóhelyeket pedig szaporítsák. Az EU tervezi, hogy néhány év(tized?) múlva teljesen kihagyja az autókat a városi forgalomból, mi pedig mit csinálunk az unokáinkért ??Ahelyett, hogy az autósforgalmat leszorítsuk, bicikli útakat csináljunk, parkosítsunk, mi rengeteg pénzt fektetünk be abba, hogy helyet csináljunk az autóknak, hogy erőteljesebben szennyezzék a levegőt s jobban zavarják a füleinket feltúrázott motraikkal. 
          A kérdés tehát az: Kié a város? Az autóké vagy az embereké? Szerintem az embereknek s az emberek érdekében kellen fáradozniuk a polgármesternek, a városi tanácsosoknak s a többieknek. 

Mit csinálnánk reklámok nélkül ?

        Csodálatos reggel első fénysugarai simítják végig háromdimenziósan borotvált arcunkat, miközben feleségünk tökéletes aromájú kávét főz a konyhában, és kedvesen mosolyogva zsírmentes szív ápoló margarinnal keni meg a friss pirítóst. Arca gyönyörű, hiszen semleges PH értékű szappant használ, és a napfény vidáman táncol korpamentes, kondicionált haján. És csak most vesszük észre, hogy tartós frizuráját ma reggel szőkére festette! Milyen csodálatos, ragyogó szín! Azt tervezi, hogy estére megint barna lesz, mert megérdemli.
         Boldogan nevetünk, miközben a gyerekek lerohannak a lépcsőn egy rajzolt nyúllal, és énekelve kérnek magas tápértékű gabonapelyhet a friss kakaójukba. Bár a szobájukban nagy a rendetlenség, ők ráfogják a nyuszira, és végül együtt tornáznak nagyi fittnes-kazettájára.
        Együtt indulunk dolgozni és iskolába a család autójával, és büszkén nyugtázzuk, hogy megvan mind a négy légzsák, és a beépített extrák kifogástalanul működnek. A kutya ugyan megint levizelte az első kereket, de mi tudjuk, hogy csak azt szereti, és elvégre ez a mi autónk.
        A szomszédok a kertből egy kanapén ülve integetnek, és narancsitalt kortyolnak elégedetten, arcukon a jövő generáció emelkedett életérzése: barátok és tengerpart, vagy valami ilyesmi. Mikor a mi autónk dugóba kerül a belvárosban, az előttünk várakozó gépjármű hátsó ablakában egy kisgyermek grimaszol, de mi nyugodt mosollyal az arcunkon kotorjuk elő az ülés alól a tegnapról maradt gyorséttermi sült krumplit, és élvezettel majszoljuk, miközben a kis rosszcsont arcáról lehervad a mosoly.
        A hivatalban mindenki friss és jókedvű - hála az olcsó és kiváló kávénak -, a munka olajozottan halad, csupán a női alkalmazottak nyughatatlansága okoz némi problémát, mikor 11-kor feltűnik az ablaktisztító modellfiú diétás kólát kortyolva, és még a mocskos üvegen át is jól kivehető dülledő, szőrtelen mellkasa, és kockásra kidolgozott hasizma, melyet biztosan az otthoni használatra gyártott kondieszközöknek, és a zsírégető teának köszönhet.
        Mi is elgondolkozunk ezen, hiszen csak napi tíz perc az egész. Délben kiugrunk ebédelni a sarki gyorsétterembe, hiszen ott jó lenni, és az étel is friss és tápláló. Fogyasztás közben néhány fontos telefont bonyolítunk, és ezt már nyugodt szívvel tehetjük, hiszen már csúcsidőben sem kell aggódnunk a percdíjak miatt, elvégre ez a mi hangunk. Ebéd után bekapunk néhány drazsérágót, hogy szájüregünkben normalizálódjon a PH érték, persze alkalmanként egy-két mentolos cukorka is megteszi, pláne, ha csak két kalória.
       Hazafelé megállunk vásárolni a benzinkútnál (mert most ott érdemes) csokit, habkönnyű pudingot (a gyerekeknek, ha megették rendesen a vacsorát), pelenkát és intimbetétet (persze a legnagyobb nedvszívóképességűt), tartós elemet, háztartási gépeket, 2 in 1 sampont, arclemosót és fogkrémet, ami háromszoros védelmet biztosít; szóval a legszükségesebb dolgokat. Természetesen az új bankkártyával fizetünk, mert vannak ugyan dolgok amelyeket nem lehet pénzzel vásárolni, de a többiekre ez a kártya nagyon jó. A házunk elé érve, összefutunk K. István mosógépszerelővel, aki már 26 éve van a szakmában, és neki elhisszük, hogy valamit tennünk kell a vízkő ellen.
        Az esténk békés és nyugodt, környezetbarát légfrissítő illata árad, és mi intelligens mosóporral tisztított pizsamánkba bújva, hitvesi csókot lehelünk feleségünk arcregeneráló krémjére, majd mély álomba merülünk.

Hétköznapok - ünnepnapok

      A napokban lazítottunk egy kicsit - ezalatt nem azt értem, hogy rengeteget pihentünk s aludtunk, hanem azt, hogy nem kellett dolgoznunk-, mert sok pihenés nem volt a hétvégén. Már rég terveztünk egy látogatást a tordai sóbányába, s mivel mindketten szabadnaposak voltunk péntek-szombaton,  szombat reggel elindultunk Tordára.
       Háááát, nagyon szép volt a sóbánya, helyenként enyhén túl modern( a parajdi nyers bányához képest), viszont ez egy jó példája annak, hogy lehetséges okosan megpályázni, megnyerni és használni az EU-s támogatást. Nem kell mondjam azt, hogy tömve volt a bánya, igaz ez azért is, mert hétvége volt s ezen felül fúvós koncertet szerveztek az amfiteátrumban(mert ilyen is van!!!). Gyönyörü volt az üveglift, az óriáskerék, a koncert, a csónakázás a tavon, a látnivalók....érdemes beugrani, ha arra van útatok.(néhány fotó a végén)
      Aztán Torda szélén felmentem a híres A3-as autópálya 43 kilométerére, így rövidítettünk s kikerültük Kolozsvárt, útban Kiskapus felé, ahol a hugomék laknak. Ott töltöttük a délutánt játszással, beszélgetéssel.
      Vasárnap reggel bementünk a kolozsvári gyülekezetbe, ahol bemerítési ünnepély volt, az egyik barátunk és Kvintnek tagja, Tihi is a fehérruhások között volt. A fiúk előre mentek s onnan figyelték az eseményeket, aztán hallottam is a napokban a gyerekeimtől, hogy: "Hiszel az Úr Jézus Krisztusban???-- Akkor bemerítelek...." Olyanok mint a szivacs......Rengeteg ismerőssel találkoztunk, főleg Bettynek volt jó nosztalgiázni, de én is váltottam néhány szót régi ismerősókkel.
     Hála a jó Atyának vasárnap estére hazaértünk, annak ellenére hogy az útnak az utolsó szakasza kimerített. Állitólag rehabilitáljak a Dés-Nagybánya útvonalat, de jelenleg katasztrófálisan lehet közlekedni a két város között, sok türelmet mindenkinek néhány évig (?).
     Azóta telnek a napok munkával, aztán várom a másik hétvégét.....Szeretem az ünnepnapokat.......de a hétköznapokat is.......



Ezt én fényképeztem, azért foglalja a fejem a kép nagyobbik részét...



szokásos családi fotó, ezúttal a bányában



A bánya mélyén az arcok sötétek, de a tavat s környékét akartam megörökíteni evezés közben.



A két fiú(Márk és Ábel) nagyon figyelték a bemerítés pillanatait...

Szombat esti közös locsizás Andiéknál...

Szép nap volt a vasárnapi

  
Kimondottan szép vasárnap délelőttünk volt, már a reggel a dicsőitő énekek felhangoltak az  Istennel való találkozásra és a  további áldásra. Rettenetesen repült az idő, azt vettem észre az összejövetel vége felé, hogy háromnegyed 1 körül jártunk. Jó volt együt látni az egész körzetet( helyesebben: a körzet nagyrészét), beszélgetni régi ismerősökkel, egyszerüen örülni egymásnak.

      Ábel szívében mély nyomot hagyott a bemerítés, mert sokáig főtéma volt nálunk az, hogy ő mikor meritkezhet be......elbeszélgettünk erről, amennyire a 4 és fél éves fejjel meg lehet érteni, de meglepődtem milyen jó kérdésekkel jött a fiam. Arról nem is beszélve, hogy szinte rá kell szólni, fékezni kell (értsétek jól) hogy ne imádkozzon akkor, amikor a lelkipásztor áldáskérő imára szólit fel egy személyt a gyülekezetből.... Nagyon jó, hogy így szokta meg, minden imaórán alig várja hogy "szóhoz jusson", ezért sokszor nem érti, amikor azt mondjuk: "Most hagyjál mást", vagy: "Most felnőtteket kértek"....Bár maradna mindig így- ahogy az ének mondja. Jövő vasárnap éppen erről fogunk a bibliaórán beszélgetni, az efézusi levél hatodik része alapján: gyerekek engedelmessége, szülők feladata a nevelésben, komoly dolgok ezek...
     Áldott vasárnapot mindenkinek !!!!

Két mákvirág...

Szabad napjainkat dédi tata udvarán töltjük, itt rengeteget szaladgálunk, homokozunk, s ahogy a képen is látszik, kalapácsozunk. A kalapácsozás abból áll, hogy dédi tata kiválaszt egy puha deszkadarabot (ő így mondja - pedig szerintem ez is kemény...) és ad mellé kisebb- nagyobb szeget is. Ezeket lassanként beleverjük a deszkába, aztán hívjuk édesapát, hogy a harapófogóval szedje ki nekünk.... Ezt többször megismételjük, amig meg nem unjuk....vagy édesapa nem unja meg.....Ilyenkor leülünk a padra, az árnyékba s majszolunk egy kis pufit, vagy éppen vigyorgunk.........