2011/08/24

Szeretem a városomat

         Nagybányán születtem, azóta itt lakom. Nagyon szeretem ezt a várost, a környékét, a hegyeit, az embereket, a gyülekezetet, mindent ami Nagybányához fűződik. Rengeteget fejlődött a város az utóbbi évek alatt, de sajnos van egy dolog, amit nem szeretek, vagyis nem értem igazán. Továbbra is folyik az a régebbi kezdeményezés ami a zöld övezetek kiírtását foglalja magában, azzal érvelvén hogy nincs elég parkolóhely, és szükek az utcák. Ez igaz lehet, de erre nem az a legjobb megoldás(szerintem) hogy minden útmenti zöld sávot betonná tesszük s parkolót csinálunk belőle. Mint autóvezető, teljesen megértem a polgármester ötletét, sok jó dolgot csinált annak érdekében, hogy a forgalom a városban ne fulladjon meg attól a rengeteg autótól ami a forradalom után megjelent. De többet járok gyalog, mint autóval s többet vagyok apa mint autóvezető...Úgy érzem, arra törekszünk hogy a városunk megfelelő legyen az autóknak és kevésbé az embereknek...
         Igen, kritizálom a zöld övezetek mészárlását...Szinte minden létező zöld helyet felszámoltunk...a város közepén 9 benzinkút kapott helyet, képzeld el éppen zöld területen. Igaz, hogy egyik-másik elhagyatott volt, éppen parlagon, de kevés pénzzel parkot vagy játszóteret lehetett volna csinálni. Jaaaa, a park az nem pénzforrás, ezek pedig adót és jutalékot fizetnek.....Aztán egy másik park helyére, ahol régen egy virágóra működött, jó néhány éve egy gyors étkezde terjeszti a sült olaj illatát. Emlékszem, hogy annakidején a város építész főnöke felhozta a hely alkalmatlanságát és ellenált a tervnek, de senki sem hallgatott rá , igy a polgármester s helyi tanácsosok gyorsan megszavazták a park halálát.
           A jelenlegi polgármester nem tudja (talán nem is akarja) megállitani a már megkezdet beruházásokat, a licitálások már oda vannak adva, a sugárútakat sorra törik s óriási pénzeket költenek arra, hogy a járdákat szükítsék, az úttestet szélesítsék, a parkolóhelyeket pedig szaporítsák. Az EU tervezi, hogy néhány év(tized?) múlva teljesen kihagyja az autókat a városi forgalomból, mi pedig mit csinálunk az unokáinkért ??Ahelyett, hogy az autósforgalmat leszorítsuk, bicikli útakat csináljunk, parkosítsunk, mi rengeteg pénzt fektetünk be abba, hogy helyet csináljunk az autóknak, hogy erőteljesebben szennyezzék a levegőt s jobban zavarják a füleinket feltúrázott motraikkal. 
          A kérdés tehát az: Kié a város? Az autóké vagy az embereké? Szerintem az embereknek s az emberek érdekében kellen fáradozniuk a polgármesternek, a városi tanácsosoknak s a többieknek. 

2011/08/11

Mit csinálnánk reklámok nélkül ?

        Csodálatos reggel első fénysugarai simítják végig háromdimenziósan borotvált arcunkat, miközben feleségünk tökéletes aromájú kávét főz a konyhában, és kedvesen mosolyogva zsírmentes szív ápoló margarinnal keni meg a friss pirítóst. Arca gyönyörű, hiszen semleges PH értékű szappant használ, és a napfény vidáman táncol korpamentes, kondicionált haján. És csak most vesszük észre, hogy tartós frizuráját ma reggel szőkére festette! Milyen csodálatos, ragyogó szín! Azt tervezi, hogy estére megint barna lesz, mert megérdemli.
         Boldogan nevetünk, miközben a gyerekek lerohannak a lépcsőn egy rajzolt nyúllal, és énekelve kérnek magas tápértékű gabonapelyhet a friss kakaójukba. Bár a szobájukban nagy a rendetlenség, ők ráfogják a nyuszira, és végül együtt tornáznak nagyi fittnes-kazettájára.
        Együtt indulunk dolgozni és iskolába a család autójával, és büszkén nyugtázzuk, hogy megvan mind a négy légzsák, és a beépített extrák kifogástalanul működnek. A kutya ugyan megint levizelte az első kereket, de mi tudjuk, hogy csak azt szereti, és elvégre ez a mi autónk.
        A szomszédok a kertből egy kanapén ülve integetnek, és narancsitalt kortyolnak elégedetten, arcukon a jövő generáció emelkedett életérzése: barátok és tengerpart, vagy valami ilyesmi. Mikor a mi autónk dugóba kerül a belvárosban, az előttünk várakozó gépjármű hátsó ablakában egy kisgyermek grimaszol, de mi nyugodt mosollyal az arcunkon kotorjuk elő az ülés alól a tegnapról maradt gyorséttermi sült krumplit, és élvezettel majszoljuk, miközben a kis rosszcsont arcáról lehervad a mosoly.
        A hivatalban mindenki friss és jókedvű - hála az olcsó és kiváló kávénak -, a munka olajozottan halad, csupán a női alkalmazottak nyughatatlansága okoz némi problémát, mikor 11-kor feltűnik az ablaktisztító modellfiú diétás kólát kortyolva, és még a mocskos üvegen át is jól kivehető dülledő, szőrtelen mellkasa, és kockásra kidolgozott hasizma, melyet biztosan az otthoni használatra gyártott kondieszközöknek, és a zsírégető teának köszönhet.
        Mi is elgondolkozunk ezen, hiszen csak napi tíz perc az egész. Délben kiugrunk ebédelni a sarki gyorsétterembe, hiszen ott jó lenni, és az étel is friss és tápláló. Fogyasztás közben néhány fontos telefont bonyolítunk, és ezt már nyugodt szívvel tehetjük, hiszen már csúcsidőben sem kell aggódnunk a percdíjak miatt, elvégre ez a mi hangunk. Ebéd után bekapunk néhány drazsérágót, hogy szájüregünkben normalizálódjon a PH érték, persze alkalmanként egy-két mentolos cukorka is megteszi, pláne, ha csak két kalória.
       Hazafelé megállunk vásárolni a benzinkútnál (mert most ott érdemes) csokit, habkönnyű pudingot (a gyerekeknek, ha megették rendesen a vacsorát), pelenkát és intimbetétet (persze a legnagyobb nedvszívóképességűt), tartós elemet, háztartási gépeket, 2 in 1 sampont, arclemosót és fogkrémet, ami háromszoros védelmet biztosít; szóval a legszükségesebb dolgokat. Természetesen az új bankkártyával fizetünk, mert vannak ugyan dolgok amelyeket nem lehet pénzzel vásárolni, de a többiekre ez a kártya nagyon jó. A házunk elé érve, összefutunk K. István mosógépszerelővel, aki már 26 éve van a szakmában, és neki elhisszük, hogy valamit tennünk kell a vízkő ellen.
        Az esténk békés és nyugodt, környezetbarát légfrissítő illata árad, és mi intelligens mosóporral tisztított pizsamánkba bújva, hitvesi csókot lehelünk feleségünk arcregeneráló krémjére, majd mély álomba merülünk.