Magunkról is kellene már írni...Part one

      valamit, de nagyon nehezen megy ebben a rohanó világban...vagy mi rohanunk át ezen a világon - így is lehetne fogalmazni. Megpróbálok visszaemlékezni az elmúlt hónap eseményeire, s legalább néhányat (amelyek eszembe jutnak) itt megosztani, esetleg kifogásként felhozni hiányzásaimért a blogtérről...Tehát:

      Valamikor augusztus végén Kárpátalján voltunk Nagy Kasza Dánielék gyülekezetében. Bemerítési ünnepély és hálaadó nap volt Zápsonyban, nagyon áldott alkalom. Szeretem azt a gyülekezetet, azt hiszem azt élvezem benne nagyon, hogy szabadok a mi ősi, belénk rögződött baptista hagyományainktól, sőt- most alapítják a baptista szokásokat a gyülekezetükben...s nagyon jó szokásaik lesznek. Például az, hogy megtapsolnak valamit vagy valakit, ami (aki) nagyon tetszik. Meg az, hogy közvetlenek egymáshoz, s körülfögják az új tagokat imádkozva értük. Meg ilyenek...Aznap délben elszaladtunk a munkácsi várhoz is, a hasznosat a kellemessel ötvözve. Itt , a fészbukon vannak képek az ottani eseményekről, az egész nagybányai csapatról.

     Ugyancsak augusztusban a lelkipásztorunk elköltözött Szatmárra, egészségi okok miatt (is), igy a gyülekezetünk pásztor nélkül maradt. Csoda volt az, hogy egy hét leforgása alatt 3 lelkipásztor látogatta meg(teljesen véletlenűl???)a gyülekezeti alkalmakat, vigasztalva az emiatt elcsüggedt szíveket. Aztán meglepő egyetértésben megtartottuk a lelkipásztor hívással járó gyűlést, s el is küldtük a levelet, pár nap múlva pedig  találkoztunk is azzal, akit meg akarunk hívni... Hát, bármi is lenne a válasza, nagyon hálás vagyok azért mert megismertem egy nem standard lelkipásztort. Egy igazit. Egy lelkipásztort. Kb. 2 órát beszélgettünk és mintha nem szerettük volna, hogy vége legyen. Végre valaki a szívünkhöz beszélt, nem (csak) az agyunkhoz. S most várunk, közben telnek a napjaink, reményeink szerint hasznosan.

     Szeptember közepén, a város magyarsága elfoglalja a régi főteret, játékok, koncertek, kulturális események, közösségépítő rendezvények élvezői lehetnek a magyarok. Ez alkalommal két szolgálatunk volt: az első vasárnap délben, egy egész órát kaptunk hogy a gyülekezet fúvószenekarával a téren muzsikáljunk. Gyors ebéd, aztán jött a második, ami a Mike József koncert volt, ahol a kiskórus tagjaival a Hozsánna kórus szerepét játszottuk, vagyis Józsefet kísér(tet)tük ott ahol szükség volt ránk. Még a tavasszal felmerült a koncert ajánlata és lehetősége, s mivel Józsefnek régi álma vált valóra ezzel a nyitott kapuval, igy hamar eldőlt a helyzet. Előzőleg elküldte a kottákat s mi tanulgattuk azokat , de kellett 2 komoly éjbe nyúló énekpróba is, hogy ne a mi akaratunk, hanem az ő elképzelése érvényesüljön. Annak ellenére, hogy csupán 2 komolyabb énekóránk volt, mondhatom hogy nem hoztunk rá szégyent(értsd akire akarod)s hisszük, hogy a hullott igemag gyümölcsözni fog.

(to be continued...tomorrow)