Függőség? avagy EGY NAP MODERN TECHNIKA NÉLKÜL

       A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztaltakhoz hasonló testi és lelki tünetek jelentkezhetnek a Facebook-generáció tagjainál, ha akár egyetlen napra is megfosztják őket az internet, a mobiltelefon, a televízió, és a rádió használattól - figyelmeztettek szakemberek.

       Az Unplugged elnevezésű nemzetközi vizsgálatban 12 egyetem vett részt a világ különböző részeiről. Az intézmények önkéntesei egy egész napot töltöttek el internet, mobiltelefon, iPod, televízió, rádió és újság nélkül. A vonalas telefon használata és a könyvolvasás engedélyezett volt számukra, és naplót kellett vezetniük az élményeikről – olvasható a The Daily Telegraphban. Néhányan a dohányzás felhagyásakor jelentkező tüneteket produkáltak, sokan közülük a kemény drogokról való hirtelen leszokáshoz hasonlították a benyomásaikat, mások úgy érezték, mintha kegyetlen diétába fogtak volna. Az állapotot információ megvonási rendellenességnek nevezték el a szakemberek. "Nem csupán mentális, hanem testi tüneteket is tapasztaltunk. A résztvevők nyugtalanságról számoltak be, és gyakran önkéntelenül is nem létező mobiltelefonjaik után nyúltak" – mondta Roman Gerodimos, a tanulmányban részt vevő Bournemouthi Egyetem munkatársa, egyben a Marylandi Egyetem média és köztémák nemzetközi központja által vezetett kutatás brit részlegének irányítója.

      Az alanyok a szorongás és elzártság érzéseiről számoltak be. "Voltak pozitív hatások is, például az emberek túlélési stratégiaként elmentek sétálni, vagy meglátogatták a barátaikat, ahelyett, hogy a monitor előtt ültek volna. A legmegdöbbentőbb az volt a számunkra, hogy az emberek milyen hatalmas mértékben váltak függővé a modern technológia vívmányaitól. Sokaknak már kar-, illetve ébresztőórájuk sincsen, mert teljes mértékben a mobiltelefonjukra bízzák magukat" – tette hozzá. A résztvevők többségének a mobiltelefon hiány és a Facebook-on történő eseményekből való kimaradás okozott nehézséget, azonban a legnagyobb problémát kétség kívül a zene hiánya jelentette számukra. "Nagyon sokan közülük zavarónak és kellemetlennek érezték a csendet. Aztán amikor már valamelyest hozzászoktak, egyre több dolgot kezdtek el felfedezni maguk körül, például a madárcsicsergést, vagy a szomszédok beszélgetését" – mondta Gerodimos.

       "Összességében a résztvevőknek csak egy kis hányada élte meg tragédiaként a tapasztaltakat. A legtöbbjük először szenvedett az elvonási tünetektől, de aztán a túlélési stratégiák révén végül leküzdték azokat. Ha egy kicsivel jobban tisztában lennénk azzal, hogy miként és mire használjuk ezeket az új technológiákat, akkor talán a ránk gyakorolt hatásukat is sikerülhet kordában tartani".  

(forrás: http://www.nicelife.hu )

     P.S. Érdekes, hogy éppen azon morfondiroztam, milyen kár hogy nincs laptopom, mert lesz wifi lefedettség azon a helyen, ahol szabadságolni mennénk.......ezt a cikket olvasva, bátran maradok a kiválasztott könyveknél és a Bibliámnál. Telefont azért viszek.....

     Áldott hétvégét!

Nem tudok mit tenni, énekszövegek jutnak eszembe...

      Az Úr gondol ránk és Ő megáld....Ő csodásan müködík, de útja rejtve van.....
      Nemrég írtam azt, hogy szomorkodtam amiatt, hogy anyagiak miatt elmarad a rég tervezett szabadságolásunk.. a szokásos havi banki részleten kivül, több kiadásunk is lenne mostanában, olajcsere az autónak, s más egyebek.....
       s néhány napra rá, a munkahelyemen megadatott az a lehetőség, hogy egy kis belső versenyen(?) vegyek részt, aminek a főnyereménye egy jó telefon lett volna....Hát, utolsó előtti napon beneveztem én is, egy hangüzenetet kellett hagyni egy telefonszámon, amit egy bukaresti zsüri meghallgatott majd. A lényeg az, hogy ahogy befejeztem elmondani ezt az üzenetet, annyira izgultam, nem tudtam eldönteni hogy bemutatkoztam-e, hogy meg nyomtam-e a végén a megfelelő gombot, stb(mindezek kritériumok voltak) s már azon gondolkoztam, hogy ismételjem meg ezt a műveletet...Igen, de a szabályzatban az is szerepelt, hogy minden alkalmazott csupán 1 üzenetet hagyhat, a második üzenet startból diszkvalifikál ....Na most mit tegyek???
     Visszajöttem az irodámba, leültem és azt mondtam(szó szerint): Istenem te látod mennyire szeretnék menni pihenni, kikapcsólódni, mennyire kellene a pénz, én leteszem a kezedbe, ha nekem kell megnyerni, te megteheted, én nem teszek semmi többet ennek érdekében...Érdekes, hogy el is felejtettem az esetet, esélytelenségem miatt is(több száz üzenet volt), de meg is nyugodtam.....viszont egy este (aznap hamarabb jöttem haza) felhív az egyik munkatársam s gratulál: Megnyerteeeeeeeeeeeeed....nagy volt a meglepetés, de az öröm is, világos, tiszta válasz arra amit a jó Atyától kértem...
    Tegnap meg is kaptam a telefont, most éppen azon fáradozok, hogy pénzzé tegyem.... remélem sikerülni fog.


Mindenért hála, hála!    Csodálatos a mi Istenünk!
Felfrissülésre, kattints IDE

Kedves énekünkké vált...

A Golgotán, hol Jézus meghalt,

Elmélkedem és szemlélem Őt....

 Az életét önként feláldozza értem

És bűnöm átkát hordja a föld és ég között.

 Ott függ a fán, megsebzett arccal,

A nap hevét hordozza szomjazón.

 Szög vasa zúzza, tépi lábát, kezét

szíve  mélyén emésztő, gyötrő fájdalom...

 Meghalt az Úr, fönn a zord Golgotán,

súlyos bűneinket hordva....

 De harmadnap jón a feltámadás,

Nincs többé kő a sírján!

 Ím él az Úr! És én is élek,

Őbenne nyertem örök életet!

 A bűnnek éje nem jön vissza többé,

Mert Jézus győzött az ősi ellenség felett!

Ó, Golgota! új élet fája...

Ó, Golgota, új élet fája....

Az ének a nagybányai kiskórus előadásában hallgatható, megnézhető itt .

Álmokat kergettél s összedőlt minden... :)

          ez a régi ének jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy mégse lesz olyan a szabadságunk májusban, amint azt elképzeltem...persze, nem annyira tragikus a helyzet, de kicsit elszomorított az, hogy az az anyagi forrás, amire számítottam, nem áll rendelkezésünkre...Vééééégre elterveztem egy olyan kikapcsolodást ami nem a szokásos nomád Bányai féle szabadság(amivel egyébként semmi gondom nincs..), 8 napot lettünk volna együtt s a gyerekek annyit locsízhattak volna....mennyi email, árajánlat és alkudozás... s lám, nem jön össze. Lehet azért kellett így lennie, mert ÉN terveztem annyira, ÉN akartam meglepni a kedveseimet, ÉN, ÉN.....
          Mégis... szabadságon leszek május második felében, s annyi más dolgot csinálunk majd: kirándulunk, lehet megtanulunk biciklizni pótkerekek nélkül, s ki tudja mennyi minden lesz még???
          A kiskórusssal próbáltunk az este egy gyönyörű éneket, ezt dúdolom s otthon hallgatom is sokat, remélem gyönyörűen fog szólni is, húsvét vasárnapján szeretnénk elénekelni a gyülekezetben.
         Áldott, igazi örömmel teljes húsvétot kívánunk mindenkinek!

Csak röviden...

Ábel születésnapja volt a tegnap s ígéretéhez híven Julcsi mama készített egy túrós-gyümölcsös sütit a legnagyobb unokájának.
Persze megkapta az ünnepelt a biciklit is,
volt is körözés a 2 szoba között az este...
Most építészmérnök akar lenni....meg kábeles, meg autómosó, ez persze attól függ, hogy aznap éppen kivel találkozunk, mit látunk.
   

Gyorsan telnek a napok

     mostanában... ezen tünődöm néha...alig kezdődött el ez az év, s már áprilisban vagyunk. A gyerekeink nőnek, mi pedig öregszünk(?). A napokban volt a születésnapom, néhány nap múlva lesz az Ábelé...2 hónap leforgása alatt hármunknak volt a születésnapunk, Hanna közöttünk a kakukktojás, de ő se esett messze a fájától, ugyanis ő decemberi. Szülinapja közeledtével, mind gyakrabban emlegeti a fiam a biciklit, nézegettem is árakat, modelleket, hát végül lesz neki biciklije...
    Igaz, sok kiadásunk volt mostanában, de annak ellenére, hogy Betty nem dolgozik, hála a mi jó Atyánknak, soha nem volt hiányunk, mert mindig kirendelte a szükséges dolgokat, sőt ezen felül is rengeteget ...s még hétköznapi csodáknak is tanui lehettünk - köszönjük az angyalainak...(lehet valamikor részletezni fogom majd).
     Visszatekíntve, ami a blogot illeti, úgy néz ki hogy csökkent az első szeretet: januárban 9, februárban 5, márciusban csupán 3 bejegyzésem volt. Az igazság, hogy lehangoló az, hogy annak ellenére hogy lennének rendszeres követők, nincsenek visszajelzések, válaszok, lereagálások s néha úgy érzi az ember mintha magának írna (természetesen ez a bejegyzések minőségétől is függ-tudom!)s ilyenkor nem írok szívesen... de nem adom fel, megpróbálok megosztani egy részecskét életünkből, gondolatainkból.
     Minden évben, ha tehetjük, májusban megyünk szabadságra, egyrészt azért, mert már eléggé felmelegedik az idő a locsizáshoz-viszont még nincs az a tikkasztó, kibírhatatlan hőség, másrészt azért, mert elkerüljük azt a nyári tolongást és előszezonos árak vannak mindenütt - s nekünk ez is számít. A tavaly nem voltunk sehol, a gyerekek életkorára fogtuk ezt rá, de most simán elképzelem velük a szabit: 4, illetve 2 évesen meglepően könnyen meg lehet velük beszélni dolgokat. Interneten kerestem a napokban, nézegettem mostanában helyeket, árakat, vissza-visszatértem s végül leragadtam a nyírbátori fürdőnél, hozzánk aránylag elég közel van (140km), s 7 éjszaka eltöltése esetén, kaptam egy jó szállás+fürdő ajánlatot is. Nekem nagyon megtetszett a gondolat, aztán meglátjuk ha megengedi a jó Atya, mert tudod, "ember tervez, Isten végez...".
   Még jelentkezem!
  
   
 

A piros üveggolyó

"Egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését. „Hello Barry, hogy vagy?” „Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki.” „Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?’ „Erősödik, napról-napra erősödik.” „Az jó. Segíthetek valamiben?” „Nem uram. Csak csodálom a babot” „Szeretnél belőle hazavinni?”  „Nem uram. Nincs mivel fizetnem.” „Nos, mid van, amire elcserélhetnem a babot?” „Csak egy üveggolyóm van.” „Tényleg? Hadd nézzem csak.” „Tessék, itt van. Nagyon szép.” „Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?” „Nem egészen... de majdnem.” „Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.” „Rendben van. Köszönöm Miller úr.” Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy mosollyal így szólt: „Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.” Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a ’csere’ üzletét. Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem, hallottam, hogy Miller úr meghalt és éppen akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettõ pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz. „Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat... Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.” Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent......"

Nem tudom ki írta, de ez a megható történet arról szól, hogy a szavainkra lehet hogy nem fognak emlékezni az emberek, de cselekedeteinkre annál inkább.
"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." Mt 5,16
"Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei."  Ef 5,8