Tudatosan írtam el a fenti szólás-mondást, mert megtapasztaltam a napokban azt, hogy mégis itthon van az otthon; bármennyire jó lenne a távolban, mégis itthon nyugszík meg igazán ay ember. Húúúúúú, most látom, hogy alig írtam ebben a hónapban, pedig sok minden történt (vagy éppen ezért???)
A hónap közepén Nyírbátorra mentünk a családdal, nagyon vágytam már menni valahová pihenni, szabadságolni. Hát, annak ellenére, hogy először jártunk arra, nagyon jónak sikeredett. A szállásunk, a strandfürdő, a természet, minden minden gyönyörű volt. S ráadásul, mivel előszezon volt, s hétköznap kevesen voltak, elég sok időt tölthettünk a jacuzziban( amit egyesek meg is jegyeztek.......), meg ilyen keresett helyeken. Igen, jó volt nagyon. Sétáltunk, játszottunk, aludtunk nagyokat és áztunk sokáig. Éppen mondtam Bettynek, hogy lassan kezdem megszokni, erre ő rávágta, hogy elhíznák ilyen körülmények között és igaza van, mert azt kifelejtettem, hogy finomakat ettünk. Csupán 8 napot tartott, a végén már Ábel is mondta, hogy maradjunk mééééég, pedig ritkán mond ilyet egy idegen helyről....
Hazajöttünk, s kihasználva azt a néhány napot amit még itthon tölthettem, a gyerekekkel foglalkoztam, bicikliztünk Ábellel, de nekifogtam a szokásos itthoni teendőknek is(gyülekezeti szolgálati beosztás, számlák fizetése, rendelések lebonyolítása, stb).
Péntek reggel indultunk Bettyvel a Hargitára, kedves testvéreink és barátaink, Józsi és Emese társaságában, de először elosztottuk gyerekeinket a két mama között: Ábel Anus mamát, Hanna pedig Julcsit boldogította 3 napon keresztül. Nagyon jó volt a táborban a házaspáros hétvége, az előadások, a beszélgetések, a találkozások...és a táj, az a hargitai táj, a levegő. Érdekes az volt, hogy lehetőségem volt három olyan emberrel beszélgetni és kezet fogni, akiket virtuálisan ismertem, telefonon beszélgettünk és email-eztünk, de személyesen nem találkoztunk. Jó volt váltani néhány szót és bátorítani egymást igy élőben is. Bárcsak megmaradnának a hétköznapokban azok a gondolatok, elhatározások, amelyeket ott hoztunk. Nehéz lesz, de lehetséges....Vasárnap délben indultunk haza, s hála a jó Atyának estére hazaértünk, így volt egy kevés időnk felkészülni az előttünk álló hétre....
Ez volt a május.......Rövidesen jönnek a fotók is.
Egyszerű ember, e földön zarándok vagyok; gyönyörű családom van, Betty a segítőtársam, akit nagyon szeretek, Ábel és Hanna a gyerekeink, számunkra ők Isten ajándékai. Magamról, magunkról szeretnék írni, beszámolni. Többek között az is jellemez, hogy nem szeretek középpontban lenni, éppen ezért jobban fekszik nekem ebben a formában megnyílni, megosztani magam. Csalódni fogsz, ha ékes szavakat vársz.....sőt lehet, hogy rendszertelenül írok majd. Annyit megígérhetek viszont, hogy őszinte leszek.
2 megjegyzés:
Nekem ez a blog meglepetes volt ma, koszonom! :) Bettynek uzenek igy kozvetetten: Nagyon orulok, hogy ujra lathattalak par ev utan ezen a nagyon sikeres "profil-foton". :)
Hát szióka! Én is örülök hogy ránktalaltál...Hogy s mint vagytok? Tudd, hogy nagyon csodállak, mert vállaltad azt, hogy olyan messze kerülj az otthonodtól. Magamból kiindulva én nagyon "helyhezkötöttnek" ismerem magam.Persze egy egy szabadság még elmegy másfele, de mindig nagyon jó hazajönni.:)
Apropo nagyon szép családod van, örülök nektek. A jó Isten őrizzen meg benneteket! Betty
Megjegyzés küldése